A keleti tusfestészet népszerűségének titka Magyarországon

Németh Ágnes festő, szobrász munkásságát hosszú évek óta kísérem nagy figyelemmel. Mindig ámulatba ejtett egyedi gondolatvilága és újszerű látásmódja. Csodálattal nézem alkotásait és követem a szakmai sikereit. Kapcsolódási pontunk a japán kultúra szeretete és tisztelete. Ágnes nemrégiben tanítani kezdte a keleti tusfestészetet. Legnagyobb meglepetésére folyamatos az érdeklődés. Egy közös beszélgetésben próbáljuk megfejteni a titkot, hogy vajon mi lehet olyan vonzó a legkülönbözőbb emberek számára e különleges keleti festészeti ágban?

Kakehashi: Nagyon sokszínű munkát végzel képzőművészként hosszú évtizedek óta. Hogyan fogalmaznád meg az alkotói éned lényegét és mi az, ami meghatározza a művészi alapállásodat? 
Németh Ágnes: A természeti népek, a keletiek, az indiánok léttel kapcsolatos gondolkodásmódja mindig is otthonos volt nekem, s ez mostanra tudatosult is a vizuális jegyzetlapjaimon, vagyis az alkotásaimban. Szeretem szabadon használni az anyagokat, folyton kísérletezem új dolgokkal. Rátaláltam például a különböző színű földekből készített festékekre, melyeket én magam bányászok ki a legelképesztőbb helyekről. A földet megtöröm, szitálom és így kapom meg a tiszta, természetes színpigmenteket, melyekkel aztán be tudok vonni fonott szobrokat, installációkat. Számtalan egyéni és csoportos kiállításom, nemzetközi megjelenésem és publikációm volt az elmúlt évtizedek alatt. Munkásságomról a holnapomról tudhat meg többet az olvasó.  www.nemethagnes.hu 

Németh Ágnes földképe
Kakehashi: Mikor kerültél először kapcsolatba a Japánnal és a japán művészeti ágakkal?
N. Á.: A Képzőművészeti Főiskolán láttam először egy valaki által behozott könyvet a japán sungákról (az ukiyoe műfajhoz kötött erotikus témájú képek). Akkor még a kényes részek ezüst folttal voltak kitakarva. Lenyűgözött az a képi nyelven megszólaló finomság, erotika és természetesség.
Később egy Hiroshige albumot láttam - az ő munkáiba azonnal beleszerettem, és minden fellelhető könyvet, irodalmat megszereztem a munkásságáról. Innen már gyűjteni kezdtem a fametszeteket tartalmazó könyveket és a keleti tusfestészet gyöngyszemeit.  Hangsúlyoznom kell viszont, hogy az egésznek a gyökere, alapja, a keleti létszemlélet mindig is otthonos volt számomra.

Kakehashi: Mikor kerültél először kapcsolatba a tusfestészettel?
N. Á: Először fametszetekkel foglalkoztam sokat, figyeltem a csodálatos képi nyelvüket és a magam számára hatalmas felfedezéseket tettem belőlük. Ebből egyenesen következett, hogy a tusfestészet is bevonzott. Előbb elemeztem, és tanultam később készíteni kezdtem őket. Elhatároztam, hogy a több szabadidő és online tanítás mellett komolyan, teljes alázattal nekiállok a festésnek, és az alkotói folyamat által, a gyakorlatban is elkezdek ismerkedni ezzel a képi nyelvvel és szellemiségével. Sokkal több lett ez nálam, mint puszta kíváncsiság---kijelenthetem, hogy eddigi alkotói életemben ettől kaptam a legtöbbet és úgy érzem, hogy a mai napig folyamatosan tanít engem.

Németh Ágnes: Tusfestménye

Kakehashi: Mi fogott meg a tusfestészet világában?
N. Á.: Egyre jobban vonzott, utaztatott lelki testvéreim világa. A felszín mögötti mindent átjáró rendszerek, a meditatív üres terek és történések tagolása, ritmusa, fókuszai-- -a síkra terült téri világ, számomra új eszköztára jelent meg. A járvány alatt kezdtem el közös alkotónapokat tartani, melyekre nem várt módon folyamatos érdeklődés van.

Kakehashi: Mit gondolsz miért szeretik annyira ezt a művészeti ágat? Miért vonzódnak a klasszikus keleti tusfestészeti ábrázolási módhoz?
N. Á.: A legkülönbözőbb foglalkozású, pozíciójú emberek érdeklődnek a keleti tusfestészet iránt. Engem is meglepett és gondolkoztam a miérteken. Először többnyire a felszínen látható ábrázolás ragadja meg őket – a gyönyörűségesen szép és letisztult képi megjelenítés, a harmonikus és diszharmonikus elemek komplexitása. Aztán az alkotás folyamata közben megérzik a mélyebb összefüggéseket, melyek valami primerebb, természetes létviszonyt közvetítenek. A keletieknek sikerül ezt a létviszonyt olyan vizuális nyelven közölni, hogy a legkisebb mikrovilágon keresztül is érezzük a világ nagy egész, mindent átjáró rendszereit. Mindezt a síkban való ábrázolás egyszerűségével és nagyszerűségével. Gondoljunk csak a gyerekekre, akik még éppen csak közelítenek a külső fizikai világhoz, vagy az egészen idősekre, akik már elkezdtek távolodni attól, ők mindannyian síkban ábrázolnak!

Kakehashi: Miben más, mint a többi festészeti irányzat, illetve mit találnak benne közelinek és ismerősnek alkotás közben?
N. Á.: Az alkotó szinte meditatív állapotba kerül az alkotás során. A választott téma képi megjelenítése, a szimbólumok rendszere, megszólítanak minket és valamit felidéznek rejtett énünkből, a térről, az időről, a fényről, a meditatív csendről---lehetőséget adva ezen kapcsolatok egységének átélésére. A képtér tagolása , ritmusa főkuszai.  akár—elgondolkodtathatnak a saját napjaink tagolásáról, ritmusáról és irányainkról. Ezzel megtörténik a szinkronizáció. Néma kommunikáció, nonverbális visszajelzés a megfestett kép által. Szavak nélküli, vizuális üzenetet kapunk, hogy mi a ténylegesen fontos számunkra, merre tartunk, mire vágyunk, és milyen dolgokat kellene átértékelnünk. Megtörténhet a fókuszváltás és az elmozdulás, ezért számít önismereti gyakorlatnak is, és ez benne a csoda.

Németh Ágnes tusrajza

Kakehashi: Szerinted, hogy hat az európai/ magyar ember gondolkodására a zen szellemiség?
N. Á.: Mindenképpen átértékelődnek az igazán fontos dolgok. A zen megtanít minket lelassítani és ezt a szó legjobb értelmében értem, mert nincs hová sietni.  Minél jobban sietünk, annál kevésbé érjük utol magunkat. Tanuljuk meg szeretni a csendet, a befelé figyelést, amely más utakat nyit meg, mint amiket a felszínen tapasztaltunk eddig. Fókuszáljunk a jelenre és éljük meg a pillanatot, az apró örömöket és a lényegi dolgokat. A lineáris szemléletmód helyett- ahol az ember ural mindent a világban - törekedjünk a partneri gondolkodásra. Pl. ne uralkodni akarjunk a természet felett, hanem éljünk annak részeként alázattal.

Kakehashi: Hogy tudja adaptálni a zen bölcsességeket és életszemléletet egy
európai/magyar ember a hétköznapokban? Milyen pozitív változásokat érhetünk el a saját életünkben, ha a zen tanításokat követjük vagy akár, ha tusfestészettel foglalkozunk?
N.Á.:  A keleti képeken a tagolásnak, a ritmusnak, az ürességnek és a történésnek az arányát, az irányokat és a fókuszokat kell elsődlegesen megfigyelni. Alkotás közben pedig megélni és megérezni az elsődleges természetben működő rendszereket a mindennapi életünk rohanásában egy olyan tükör, amelybe belenézve átértékelődhet a világhoz való viszonyunk. A képtér és a mi életterünk valahol, ugyanaz, és a keleti szemlélet, ami a képeket átjárja rámutathat a torzulásainkra - mennyire figyelünk befelé vagy mennyire csak a bélpoklos fogyasztás külső felszínén éljük meg saját vágyainkat, a körülöttünk zajló folyamatokat, önmagunkat. Talán inspirál arra, hogy belül keressük a kérdéseinkre a válaszokat és ne kívül. 

Kakehashi: Szerinted miért jó tusfestészetet tanulni vagy a keleti gondolkodásmóddal foglalkozni a tapasztalataid alapján?
N. Á.: Úgy gondolom a keleti tusfestészetet- ami elérhetőbb, mint a fametszetek készítése- tanítani kell, mert olyan inspiratív információkat közvetít az alkotói folyamat megélésével, amely egy sokkal harmonikusabb világ felé való törekvést eredményezhet a személyes életekben is. Minél több embernek kellene megélnie teremtő önismereti folyamatokat- nonverbális módon / mely nem minősít, mégis kommunikál/, mert ez segít önmagunk egyedi értékeinek, jellegének felismerésében, irányaink megtalálásában, később pedig ezen értékek, mások felé áramoltatásában.