Soma-san hátizsákkal Japánban - 6. rész: Osakai csalódás, a megunhatatlan Kiotó, és az ősi város, Nara

Soma maratoni hosszúságú, 500 kilométeres stoppolásáról, és az Ise-ben megélt spirituális élményekről olvashattunk. Ebben a részben Osaka, Kiotó és Nara, vagyis Japán ikonikus helyei kerülnek górcső alá.

Kakehashi: Hogyan folytatódott az utad, hogy jutottál el Osakába?
Soma: Meglehetősen jót aludtam a híd alatt, és felkelés után egyből kisétáltam az autópályához, majd nekiálltam Kyoto felé stoppolni. Egy óra várakozás után úgy döntöttem, -mivel senki sem vett- hogy hagyom a fenébe, megcserélem a célom, és Osakába megyek inkább. Ez az előnye az ilyen utazásnak, hogy kedvem szerint módosíthatok mindent, viszont muszáj rugalmasnak is lenni. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez… Ilyenre is lesz majd még példa, hogy a sors, a kedvem, az időjárás, vagy épp a fuvarom miatt spontán kellett cselekedni. Néhány perccel azután, hogy megcseréltem a feliratot, két nagyon aranyos lány vett fel, Ayano és Shiori-san. A mai napig tartjuk Instán a kapcsolatot.  Osakában a Kyocera stadionnál szálltam ki a kocsijukból, ahol elváltak útjaink. mert ők ott egy koncertre mentek. 

Kakehashi: Milyen benyomást tett rád a nagyváros a vidék után?
Soma: Őszintén bevallva Osaka nekem elég nagy csalódás volt. Egy hatalmas, túlzsúfolt iparvárosnak találtam. Persze az Osakai vár csodálatos, de csak kívülről, mert egy teljesen felújított épület, amiben gyakorlatilag egy múzeum van. Ezáltal nem azt a szamuráj feelinget kölcsönözte, amit várna az ember. Két srác a várnál felajánlotta, hogy gyalog elkísérnek Dotonboriig. (híres szórakoztató és bevásárlónegyed rengeteg étteremmel) Maga a kanális nagyon hangulatos volt, de mégis, nekem valahogy olyan üresnek hatott a város. Unatkoztam, pedig szombat volt. Lehet, hogy ha van bérletem, fix szállásom, és „normális” turistaként vagyok ott, másként ítéltem volna meg. Utolsó csepp volt a pohárban, hogy későn indultam el alvó helyet keresni, amit csak nehezen találtam, mert a teljesen beépített városban nem volt eldugottabb rész. Az esőtől elázva, hajnali 1-kor, a saras folyóparton, egy hajléktalantábor mellett meguntam a keresgélést. Nem érdekelt semmi, fáradt voltam, úgyhogy ott aludtam.

Másnap csurom vizesen úgy döntöttem, elég volt nekem Osakából, majd ha visszajövök Japánba, újra megpróbálom, de ezt most itt kell hagynom. Legközelebb hátha jobban tetszik. Elvonatoztam Kyoto-ba, ahol egész nap csak ültem egy Mekiben, és próbáltam magam összeszedni, megszáradni, és megtervezni a következő napokat. Éjszakára egy elhagyatott ház teraszán szállásoltam el magam.

Az osakai vár, Dotonbori, a lányok, a srácok és az Umeda Sky

Kakehashi: Mivel több napot töltöttél itt, milyen látnivalókat sikerült megnézned?
Soma: Kyoto 1000 évig volt Japán fővárosa (ezért sem értettem, miért nem vett fel senki, bezzeg Osakába menet pillanatok alatt). Végtelen mennyiségű templom, szentély, kert, és mindre egy év alatt se jutna elég idő. Emiatt nagyon kellett szelektálnom, és itt tényleg a mainstream dolgokat vettem előtérbe. 

Felsorolás szinten, CSAK a másnapi sorrend: Kaji-szentély, Heian-szentély, Nanzenji templom, Zenrinji templom, Tetsugaku no michi (Filozófusok sétánya, ahonnan a teljes várost belátni), Ginkakuji (ezüsttemplom), Maruyama park (benne a Chionin templom és a híres Yasaka pagoda), Kyomizudera templom, Fushimi-Inari szentély és a Toji. 

Soknak tűnik? Igen, baromira az volt, 40 valahány km sétával. Igazából az Ezüsttemplomba nem mentem be, mert az Aranytemplom az „eredeti”, és spórolni akartam a pénzzel. A Yasaka pagodáról készült képet mindenki ismeri szerintem. Na, én annyira fáradt voltam mikor odaértem, hogy azt hittem, majd a Toji lesz az, ahol én is pózolhatok, háttérben a pagodával. Erre viszont csak este jöttem rá. Hülye voltam, hogy napközben kihagytam, pedig talán egyik legszebb képet készíthettem volna Kyotoban. A Kyomizuderát épp felújították, de belülről egy csoda volt. Ahogy a Fushimi-Inari is, ami számomra a legjobban várt hely volt. 2 órát kirándultam a Róka hegyen. Ez az a helyszín, ahol a sok turista ellenére az ember kicsit el tud veszni, és a több ezer cinóber vörös, egymást érő kapu alatt sétálva áthatja valami csodás érzés. Talán a sintoizmust itt érti meg az ember. 

Estefelé volt már, és mivel elkezdett fájni a térdem, inkább visszavonatoztam a központig. Majd elindultam a Toji-hoz. Ekkor esett le, hogy összekevertem a Yasaka pagodával, és konstatáltam valamit. Az olimpia miatt Japán irtózatos felújításokba, restaurációkba kezdett, ezért volt a Kyomizudera és a Toji is felállványozva, ami miatt nem volt az igazi a látvány. Itt már sejtettem, hogy ilyenbe később is bele fogok futni. Kigyalogoltam a Katsura folyóhoz, mert a városban nem találtam jó helyet alvásra. Ekkor még nem mertem nagyon publikusan sátrazni. 

Fushimi inari a 20 000 kapujával, az Aranypavilon, a bambuszerdő és Gion 2., 

Másnap Arashiyama bambuszerdőt vettem be, a káprázatos Kinkakujit látogattam meg (Aranytemplom, amit tényleg megéri megnézni). Utána a Nishiki piacon sétáltam, este meg Pontocho sétányon és a Gion gésanegyed kies sikátoraiban cirkálgattam.

Előre spoilerezve az egész utazásomat, nekem Kyoto lett egész Japánban a kedvenc városom. Közel a tenger és a Biwa-tó, hegyek veszik körbe, rengeteg a látnivaló, kiváló a hangulat, és nagyszerűek az emberek. Szeretnék ott élni. Nem nagy város, de mégis élhető. Nem annyira egysíkú, mint Nikko, vagy Kamakura, viszont érzi és látja az ember, hogy a Távol - keleten van, ellenben mondjuk Yokohamával. Estére ismét a már bevált folyópartot választottam. 

Kakehashi: Miért ekkorra tervezted Kyotot?
Soma: Ha nincs Osaka, akkor ugye egy nappal hamarabb érkeztem volna meg, de alapvetően igen, ekkor akartam jönni. Mégpedig a Gion fesztivál miatt, aminek csúcspontja július 17-re esett. Ez Japán 3 nagy fesztiválja közül az egyik (másik kettő: Tenjin-Osaka, Kanda-Tokyo). Ez igazából egy utcabál, ahol hatalmas mozgó szentélyeket vonultatnak fel, amiket kötéllel húznak, miközben kántálnak. A folklór szerint a fesztivál a dühös isteneket békíti meg. Apró érdekesség, hogy a fesztivál pont nem a Gion negyedben zajlik…

Reggel egy baseball pályánál reggelizve, és készülve az aznapi fesztiválra, megállt mellettem biciklivel Michael, egy amerikai fószer. Látta, hogy nem egy szokásos turista vagyok, és csak megkérdezte, minden rendben van-e velem. A Kyoto-i egyetemen tanított. Nagyon látszott rajta, hogy az ott eltöltött 20 év alatt ő is japánná változott, mert már csak kedvességből adódóan, ismeretlenként is megkérdezte tőlem, hogy rendben vagyok-e. Roppant jószívű ember volt, egy órát dumáltunk. Mondta, hogy este Gion fesztivál alatt ihatunk valamit. Sajnos én a délelőtti fő attrakció után indultam tovább, de megköszöntem neki a kedvességét.

Ő tovább tekert, én meg visszasétáltam a városba, és megnéztem a felvonulást. Nagy élmény volt. Hatalmas, 20-30 méter magas, több tonnás kocsikat húztak emberek a 35 fokban díszes ruhákban és fonott, rizs szandálokban, miközben a mozgó szentélyekben ülők kántáltak és tapsoltak. 

Késő délután, a felvonulás végeztével, vettem egy plátói búcsúcsókot Kyoto-tól, mert indulnom kellett tovább a terveim szerint Nara-ba. 

Sok mindent kihagytam Kyoto-ban, de nem bánom. Biztos vagyok benne, hogy jövök még vissza Japánba, és oda is, majd akkor megnézem a felújított Tojit és Kyomizuderát. Meglátogatom a császári palotát és kyotoi várat. Ginkakuji, Sanjusangendo, Byodoin, Daitokuji, Nishi Honganji Higashi Honganji templomait és szentélyeit, a Katsura villát és… És még a végtelenségig sorolhatnám.

Kamogawa folyópart, Michael san és a Gion matsuri

Kakehashi: Narába érve mi várt rád?
Soma: Félúton, este 7 fele meguntam a sétát, ismét egy híd alatt aludtam Uji-ban. Másnap stoppal eljutottam Narába, de valamiért olyan álmos voltam, hogy a félórás utazás alatt is elaludtam (tudom, hogy illetlenség), majd a Nara parkban is egy padon. Nara fontos állomás a néhány elengedhetetlen látnivalójával, na meg a Nara parkkal. A városról és magáról a parkról annyit kell tudni, hogy szabadon járkálnak a szarvasok, őzikék. Az egész olyan, mint egy bazi nagy szafari. Minden tele van az állatokkal, ezért Nesquik bogyóikkal is. Nagyon békések, és olyannyira nem félnek semmitől, hogy az úton is össze-vissza tekeregnek. Illetve olyan rutinosak, hogy ha az ember feléjük nyújt egy nekik helyben vehető kekszet, akkor meghajolnak, és úgy harapják ki az ember kezéből. Még a szarvasok is japánok…

Kicsit sétáltam a környéken a Kofukuji körül, de a fáradtság, és a vele egyre jobban erősödő fejfájás miatt hamar elmentem aludni.

Kipihenve magam, de sehogy sem frissen és üdén, másnap felkerestem a Kasuga Taishát, és Nara legnagyobb látványosságát, a több, mint 1000 éves Todaiji templomot. Ez a világ legnagyobb CSAK fából készült temploma, és 3. legnagyobb épülete, valamint itt van a világ legnagyobb bronz Buddha szobra. A templom sokat szenvedett, hol tűzvész, hol földrengés miatt, ezért számtalanszor újjá is kellett építeni. Jelenleg jóval kisebb, mint az eredeti mérete. A legendák szerint 100 méteres pagodái is voltak, amik a világ második legnagyobb építményeinek számítottak egykoron, az egyiptomi piramisok után.

A Horyuji templom, a világ legöregebb faépítménye, sajnos nagyon messze volt a várostól, ezért ezt is egy másik Japánba történő utazás alatt lesem majd meg.

Kofukuji, a narai szarvasok, Yusaku san és a közös lakománk egy része

Kakehashi: Aznap este hol aludtál? 
Soma: A Todaiji végeztével kisétáltam a város szélére, ahol nagy örömömre megláttam egy plázát, ahol úgy döntöttem, ideje lenne megfürdeni. Igazi macskafürdésnek minősült, aminek a legszebb része az volt, amikor a mozgássérült WC plafonjára kötöttem a 2 literes vizes palackot, és úgy tusoltam le. Maradjunk annyiban, hogy az oda betévedő férfiak tekintetében magyarul is olvasható volt a megvetés, szánalom és sajnálat egyszerre (nevettem magamon)…

Nara után a következő állomásom a Koya szent hegye volt, és rutinból igyekeztem legalább félútig eljutni. A szakadó esőben Yusaku-san volt olyan kedves és felvett. Óriási forma volt. Jött az úton velünk szemben egy étterem, kérdezte, ettem-e már ebben a franchise-ban? Mondom nem. Erre megálltunk, és egy olyan terülj-terülj asztalkámat rendelt kettőnknek, hogy csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Kijött az első tányér, mondom úristen, ez rohadt jól néz ki, ráadásul 2 nap alatt eszem ennyit. Aztán jött még egy tányér. Majd még egy. Meg még több. Leves, tofus ragu, karaage, saláta, rizstál, gyoza. Ami maradt, azt elcsomagoltatta nekem, és nyilván ő fizetett…

Ezután mondta, hogy Koya innen még jóval odébb van, úgyhogy, nem tud addig elvinni, de ő Gojo-ban lakik, ami útba esik. Kérdezte van-e nálam törülköző? Persze mondom. Akkor meghív engem egy helyi Onsenbe. Azt hittem, hogy a sok evéstől hallucinálok. De nem, tényleg elmentünk teli hassal. Ez volt az első élményem japán fürdőben. Náluk ugye egész kultúrája van ennek, más, mint nálunk. Külön férfi, külön női, és mindezt Ádám kosztümben. Nagyon jól esett aznap már másodjára fürdeni, de végre normálisan. A fürdő után felajánlotta, hogy aludhatok nála, és másnap elvisz a hegyre. Magánvállalkozó volt, úgyhogy ő osztotta be az idejét. 

Tényleg remek emberekkel találkoztam eddig. Csupa-szív, nagylelkű volt mindegyik. Osakán kívül pedig csak pozitív benyomásom volt az országról, a különböző városokról.
Azt is elkönyvelem, hogy az én hibám miatt alakult így.

Másnap Yusaku-san felvitt a hegyre, de azokat az élményeket és eseményeket majd legközelebb olvashatjátok