Soma-san hátizsákkal Japánban - 8. rész: Tikkasztó hőség a San'in régióban

Himeji és Shikoku után Soma tovább utazott, és Tottori felé vette az irányt. Tikkasztó hőség és újabb kalandok vártak rá az újdonsült barátoknak és az új helyszíneknek köszönhetően. De mindenekelőtt lássuk, hogy Fukuchiyama-ban hogy telt az éjszaka...

Kakehashi: A híd alatt töltötted az éjszakát. Hogy aludtál és hogyan ébredtél?
Soma: Sajnos arra ébredtem, hogy szakad az eső és ázik be a sátram, úgyhogy a töltésről cuccostul leszaladtam a híd alá. A táskát a hátamra vettem, de a sátrat úgy, ahogy volt, a tetejénél fogva levittem. Ez azért volt hiba, mert az előző napi vacsorához megbontott csokis kekszet nem pakoltam el, és az alatt az 50 méter alatt, kiszóródott a maradék, és az esőnek hála belül minden csokis lett. Schubert Ave Maria-ját hallgatva, Pavarotti előadásában (mert ez illett akkor a hangulatomhoz) a szakadó esőben a híd alatt a zoknimmal töröltem ki a sátrat. Egy élmény volt…

Kakehashi: A következő úticélod Tottori volt. Stoppolásod alkalmával megismert embereknek köszönhetően számtalan új kalandban volt részed. Mesélj ezekről egy kicsit!
Soma: Estefelé kisétáltam a főúthoz, és elkezdtem stoppolni. Néhány percen belül felvett Hajime-san és a barátnője. Nagyon jól tudott angolul, úgyhogy jól elbeszélgettünk. Mondta, hogy ő bambuszművészként dolgozik. Azt hittem shakuhachi-ra (bambusz furulya) gondolt, de nem. Eleinte csak hobbiból kezdett el bambuszokat kifúrni, és belülről kivilágítani, de az egyre nagyobb érdeklődés miatt ez lett a fő munkája is. Most már sok alkalmazottja van, jól megy neki. Tényleg szépek, érdemes lecsekkolni őket:

https://www.facebook.com/take1zoku.no.inbo

Mondták, hogy egy kisebb fesztiválra mennek éppen, és invitáltak, hogy tartsak velük. Egy nagy bevásárlóközpont parkolójában majálisszerű ünnep volt, ahol bemutattak az ismerőseinek, meghívtak enni-inni, miközben tartott a bingo, és a gyerekek játszottak. Az egyik barátjuk egyébként Akihito császárnak (azóta lemondott) is készített néhány éve Soba tésztát (hajdina lisztből készült tésztaféleség), ami igen nagy megtiszteltetésnek számít. 

A buli végére olyan jó viszonyba kerültünk, hogy mondták, még aznap este elvisznek Tottoriba. Csak megjegyzem, hogy ők a fesztivál miatt jöttek ide Fukuchiyamából, ami oda vissza 50 km. De miattam plusz 200 km-t utaztak, hogy elvigyenek Tottoriba…

Út közben megálltunk egy apró, Yumura nevű faluban. Ez a hely arról híres, hogy 98 fokos víz tör fel a föld felszíne alól, emiatt a helyiek az utcán főznek, az erre a célra kialakított helyeken. Iszonyú tiszta időnk volt este 9-10 óra felé, egy darab felhő sem volt az égen. Mindez Japán közepén, a hegyek között. Ilyen idillikus körülmények mellett, a folyóparton főztük meg a tojásokat és virsliket, amiket kis zsákokban lógattunk be a gőzölgő forrásba. A helyiek a krumplitól kezdve, konzerveken át minden egyebet is szoktak a vízbe meríteni. 

Azt hittem ez már nem is lehet jobb, de erre közölte velem Hajime-san, hogy az egyik ismerőse egy neves, privát fürdőhotelben vezető ezért, ha gondolom, be tudunk menni egy fürdésre. Hát nem kellett kérlelni. Privát hotel, privát onsennel, ingyen. Ez Gojo után valóban egy onsen volt (az inkább közfürdő jellegű helynek számított). Megfürödve jóllakva indultunk tovább Tottoriba, ahova éjfélkor érkeztünk meg. Kaptam ajándékot is, aminek később lesz jelentősége.

Hajime-sannal és a barátnőjével mai napig jóban vagyok. Kedves, jó fej emberek, és varázslatos élményeket szereztek nekem. Hálás vagyok nekik!


Yumura onsen, mellette jobbra a kis ablakok, ahol be lehetett lógatni a főznivalót, Asanoya-ryokan (tradicionális hotel (balra lent), mellette Hajime san, a barátnője, és az egyik munkatársa

Kakehashi: Úgy tudom az első éjszakád izgalmasra sikerült.
Soma: Hát igen, valóban az volt. A homokdűnék (helyi nevezetesség) parkolójában tettek ki, de itt túl feltűnő lettem volna, úgyhogy az út mellett, 100 méterre a parkolótól, egy leaszfaltozott beugróban vertem fel inkább a sátram. Lefeküdtem aludni, de 5 perccel később hallottam, hogy zörög az avar a közeli bokrokban. A világ összes nyelvén kiabáltam, hogy „Húzzatok innen!” - majd ismét lefeküdtem. Néhány perccel később ismét mozgolódásra lettem figyelmes. Felültem, és kinéztem a szúnyoghálón. Nagyjából 10 szempár szegeződött rám. Nem tudtam, hogy milyen állat volt, csak azt, hogy 200 a pulzusom. Egyik kezembe fogtam az esernyőmet, másikba a késem, és vártam, lesz-e háború. Még egyszer elordítottam magam, de most már csak magyarul, hosszan és elég cifrán. Róka, farkas, medve, nyestkutya, vagy vaddisznó is lehetett, de egyikkel se akartam verekedni. Miután elrohantak, én is visszasprinteltem a parkolóba, és inkább ott éjszakáztam…


Tottori homokdűnék, séta a tengerparton Izumoban, a Bentenjima két arca (nappal és naplementében)

Kakehashi: Tottoriból hogyan jutottál el Izumo-ba?
Soma:
Másnap kisétáltam a homokdűnékhez, ami olyan volt, mint a Tatuin bolygó. A Sendai folyó hordaléka, és a japán tenger homokja által jött létre, ami a szelek végett folyamatosan formálódik. Iszonyat meleg volt, és én hülye mezítláb voltam, mert nem akartam a cipőmet összehomokozni (bőr nem maradt a talpamon). Itt érdemes megjegyezni, hogy a japánok nagyon türelmesek, nem egy panaszkodós népség. Képesek egy szó nélkül ingben és zakóban dolgozni 12 órát 40 fokban, ha ez az előírás. De amint maguktól keverednek ilyen helyzetekbe, azon nyomban hangot adnak neki, és azt is olyan viccesen. Például náluk az onsen az 50-60 fokos, ellentétben a mi kb. 35 fokos vizeinkkel.  Amikor ilyen forró vízben ülnek és áznak, másodpercenként szajkózzák, hogy: „Atsui!” = forró. A homokban sétálva ugyanígy mindegyik turista fél percenként eleresztett egy’’Atsui’’-t. Olyan ez, mint valami szokás. Ha nem mondogatom folyamatosan, akkor senki se hiszi el, hogy szénné égek a napon. Ez van. 

Csak másnap stoppoltam tovább, mert fáradt voltam (valószínű a hosszú előző nap és a kevés alvás miatt). De 3 fuvarral is csak félútig jutottam Tottoriból, úgyhogy egy Yasugi nevű település főút melletti pihenőjében éjszakáztam. Azonban mentálisan olyan fáradt lettem addigra, hogy 2 éjszakát itt töltöttem. Csak ültem, pihentem és tévéztem. Egyszerűen nem volt lelki erőm tovább sétálni, a vállamra venni a táskát és haladni tovább. Második éjjel, egy kamionos látta, hogy unom magam, és adott egy doboz sört, én neki cserébe egy konbinis natto-t (fermentált bab, amit vagy imádni, vagy utálni lehet). Két itt töltött éjszaka után, fiatal csajok vettek fel és dobtak ki Izumo vonatpályaudvaránál.

Kakehashi: Miért volt neked fontos úti cél Izumo?
Soma: Izumo az egyik legrégebbi, és szakrális szempontból Ise mellett a legfontosabb shintó központnak számít. Úgyhogy elég evidensnek éreztem ide is eljutni. A vonatállomástól nekiindultam a tikkasztó hőségben. Valóban „Atsui” volt. Egy hipermarketnél megálltam pihenni, lehűlni. Tudni kell, hogy a japánok kb. 16 fokosra állítják a légkondit minden épületben, ergo kint megsülsz, bent megfagysz. De nagyon jól esett, és talán ez volt a legolcsóbb hely az utazásom alatt, úgyhogy vettem egy rakás kaját a következő napokra. Amint ott ültem, egy férfi nekiállt beszélgetni velem, érdekelte a ’történetem’, és mondta, ha kell valami, amíg itt vagyok, szóljak neki. 

Ismét útra keltem, de menet közben kétszer eltévedtem (mivel netem és térképem csak boltoknál elérhető wifiről volt), úgyhogy egy konbini parkolójában aludtam. Itt volt az a pillanat, amikor már elengedtem a rettegést, hogy valaki meglát sátrazni. Valószínű, hogy a Tottoriban töltött első éjszaka elég mély nyomot hagyott bennem…

Másnap megint eltévedtem (gratulálok), úgyhogy kiérve a tengerhez, végig sétáltam a parton, és a lenyugvó nappal a háttérben megcsodálhattam az egy szál sziklatömbre épült torii-t, a Bentenjimát. 

Reggel ismét iszonyú „Atsui” volt, 8 órára már folyékony halmazállapotúvá olvadtam, és konkrétan kifolytam a sátorból. Reggelizés közben láttam, hogy tesi óra van. Velem egykorú tanárok röpi órát tartottak. A megtisztelő, reggeli szórakoztatásért cserébe adtam egy zacskó energiacukorkát nekik, amit hálásan elfogadtak. Majd Kamakurához hasonlóan egy ébresztő fürdőt vettem a vízben. Érdekes, hogy a Japán tenger gyakorlatilag langyos, ha nem meleg volt, ellenben a Setonaikai-al, vagy a Csendes-óceánnal. 

Kakehashi: Milyen benyomást tett rád az Izumo Taisha?
Soma:
Nagyon szép volt, a monumentális rizsháncs fonással pedig egyedülálló. Nagyon egyedi stílusban épült (taisha-zukuri), és az ősi krónika (Kojiki) szerint, a legmagasabb építménynek számított Japánban. 


Az Izumo taisha két jellegzetessége. a zukuri stílus és a hatalmas háncs

Izumo Taisha-t Amaterasu istennő (Japán császárainak őse) ajándékozta Okuninushi istennek, hálául Japánért. Izumo az istenek birodalma, és a mitológiák földje.

Valahogy mégis, Ise-hez képest sokkal kisebbnek tűnt, kevesebb épülettel, ezért nem volt rám akkora hatással. Utazásom során japán és külföldiek is velem egy véleményen voltak. De azért úgy érzem, megérte eljönni ide.

Tudtam, hogy innen egy rohadt hosszú kaptatásom lesz, ugyanis legalább 20-30 km-re volt az az autópálya felhajtó, ami elvitt Hiroshima felé. Olyan iszonyat meleg (atsuiii…) volt, hogy ismét megálltam ugyanannál a plázánál, ahol idefelé jövet megpihentem, és ismét összefutottam ugyanazzal a csókával. Aznap este a városban éjszakáztam egy konbini parkolójában. Másnap ismét gél állagú anyagként ébredtem a poliészter sátorban, az alig 40 fokban, úgyhogy nem sok erőm volt sétálni, de eljutottam végül a felhajtóig. Viszont aznap már nem volt kedvem stoppolni, úgyhogy az út mellett éjszakáztam.


Talán az egyik legszebb naplemente, amit kint láttam, háttérben Izumoval.

Éreztem magamon, hogy lassan egy hónapja vagyok Japánban. A hírekből kiderült, hogy ez a hét volt a legszárazabb és melegebb a nyáron. Egyedül utaztam, nehéz volt a táskám, nem tudtam kialudni magam. Állandóan költözködtem, mint a nomádok, úgyhogy kezdtem elfogyni mentálisan, minden nap meg kellett erőszakolnom magam, hogy útra keljek. És még kerek 1 hónap volt hátra... 

A következő részben már Hiroshimából jelentkezem, ami felé utazva volt egy megható élményem, ismét egy ’’ámokfutó’’ stoppom, és egy egészen szürreális éjjelem.


vissza

Impresszum

  • Blog:
    • Merényi Krisztina
  • Fotó, grafika:
    • Merényi Krisztina
  • Weboldal programozás:
    • Molnár Dénes

Minden jog fenntartva.
A honlapon közölt képek, szöveges anyagok mindennemű továbbközlése csak a tulajdonos előzetes hozzájárulásával lehetséges!